Személyesen 1999-ben volt szerencsém életemben először találkozni Srila Bhakti Szundar Govinda Maharádzzsal Olaszországban. Ez a találkozás és az egy hét, amit ott töltöttünk, a világ minden tájáról odasereglő tanítványok között, számomra meghatározó élménnyé lett.
Mindig is kereső, kutató voltam, a velem született őszinte kíváncsiságtól hajtva. Mikor kikerültem a családi fészekből az egyetem számomra olyan emberekkel való találkozásokkal várt, akik ezt a keresést tovább serkentették, bíztatták. Az ifjúi gyomor mindent megemésztő mohóságával faltam az új tapasztalásokat, élményeket, melyek valahogy a lelkiséghez kapcsolódtak; TM, Buddhizmus, jóga, agykontroll, távolkeleti harcművészetek, Taoizmus, a Biblia, Hamvas Béla, Szepes Mária, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc mind terítékre kerültek és teljes nyitottsággal fogadtam magamba őket. Azután figyeltem, hogyan hatnak és milyen mértékben épülnek bele az életembe anélkül, hogy erőlködve életem részévé betonoznám őket, közben ezáltal magamat is cementzárkába zárva. 1996-ban ismerkedtem meg közelebbről pár lelkes emberrel, akik a Vaishnavizmus útját követik. Ez a kapcsolat az évek során folyamatosan épült és mélyült bennem ugyanúgy, mint ahogy érzésem szerint közöttünk. Nem akartam, nem erőltettem, valahogy egyszerűen az életem része lett.
Ennek köszönhetem, hogy 1999-ben mikor Srila Bhakti Szundar Govinda Maharádzs körbe járta a világot, hogy tanítványainak és sok-sok kereső léleknek ezáltal lehetőséget nyújtson a társulásra és a szolgálatra, én is azon szerencsések közt voltam, akik Magyarországról Olaszországba mentünk, hogy vele személyesen találkozzunk.
A legelső személyes találkozásra nem emlékszem igazán. Sok új arc, új nevek, furcsa ruhákba öltözött emberek egész kis serege. Mindenki nagyon kedves, türelmes és megértő. Sokan beszéltek a filozófiáról, különböző fontos dolgokról, amelyekre lehet szégyen, nem emlékszem. Határozottan emlékszem azonban az egyik reggel élményére. Általában nem vagyok korán kelő, de ezen a reggelen minden gond nélkül felébredtem hajnalban, és bár a mi kis csoportunkból még mindenki az igazak álmát aludta, én bementem Gurudév hajnali leckéjére. Nem értem oda a legelejére, láthatóan Gurudév már egy ideje fenn volt és több tanítványa körülötte lelkesen hallgatta őt. Amikor beléptem az ajtón, letérdeltem, majd leborultam. Ekkor Gurudév rám nézett –éreztem magamon a tekintetét, de nem láthattam- és hallottam amint azt mondja „Hare Krsna”. És ott megfordult körülöttem a világ. Könnyek szöktek a szemembe és nem értettem mi történik. Nem volt megváltás, sem megvilágosodás, sem vízözön és nem jött purgatórium, valami mégis nagyon mélyen, nagyon gyökeresen megváltozott. Nem vagyok egy szentimentális típus, sokkal inkább racionalista. Annál inkább meglepett az érzések ilyen áradása, mely feltört bennem és sodort, mint kis papírcsónakot a szökőár. Csak ültem ott, néztem ki a fejemből és a lecke tanításából, a filozófiából egy betű nem maradt meg. Csak az, hogy valaki megérintette a lelkemet és valami felfoghatatlan módon –csak később értettem meg, hogy ez történt,- elvarázsolt, elrabolta a szívemet. De ne nevezzük elrablásnak mikor a szív eredeti őszinte vágya kezd felébredni. A vágy, az érzés ott van mindannyiunk lelke mélyén. Mikor valaki felébreszt minket, vagy csak elkezd ébresztgetni, sokszor még nem is értjük mi történik. „Mért nem hagy békén aludni?!” – dühöngünk. Majd később talán elkezdjük megérteni, sejteni.
Akkor, ott elindult valami azáltal a két szó által, amit a Lelki Tanítómester kimondott. Ez a valami 7 év alatt érett odáig, hogy kérjem és megkapjam az avatást Gurudévtől. Egészen röviden így kezdődött számomra minden.
Tiszteletteljes hódolattal Srí Gurunak, a Vaisnaváknak és minden őszinte keresőnek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése