Bhagavad-Gita: Második fejezet: A lélek természete

(1.) Sanjaya folytatta: A Legfelsõbb Úr, Madhusudana, ekkor a következõket mondta a bánattól sújtott Arjunának, akit teljesen elborított a szánalom érzése, s akinek bánatos szemei megteltek könnyel.

(2.) A Legfelsõbb Úr így szólt: Ó Arjuna, e válságos helyzetben hogyan keríthetett hatalmába ily illúzió? Ez nem méltó egy nemes emberhez (aryanhoz). Nagy akadály ez a mennyek elérésében, s ráadásul dicsõség és hírnév helyett a becstelenséghez vezet.

(3.) Ó Kunti fia, szabadulj meg e gyáva tehetetlenségtõl, mert az nem méltó hozzád! Vesd ki szívedbõl e kicsinyes gyengeséget és harcra föl, ó hatalmas hõs!

(4.) Arjuna ekképp válaszolt: Ó Madhusudana, ellenség elpusztítója, hogyan is támadhatnék nyilaim záporával Bhisma nagyatyára és Drona mesterre, akik méltók imádatomra?

(5.) Jobb koldulva tengõdni e világban, mintsem kioltani dicsõ és nemes feljebbvalóink, tanáraink életét. Hiszen ha megöljük õket, vérükkel szennyezett vagyonukat és gazdagságukat élvezve kellene tovább élnünk.

(6.) Azt sem tudjuk melyik a jobb számunkra: a gyõzelem vagy a vereség? Hiszen Dhrtarastra fiai itt sorakoznak elõttünk a csatatéren, ha megölnénk õket, mi sem kívánnánk tovább az életet.

(7.) Most teljesen zavarodott vagyok. Mi az én igazi kötelességem? Az uralkodóházunk bukása miatt érzett, mindent elborító aggodalmamban Hozzád könyörgöm: mond el kérlek világosan, a cselekvés melyik útja a legelõnyösebb számomra? Meghódolt tanítványod vagyok, kérlek oktass engem!

(8.) Még ha el is nyerünk egy vetélytársak nélküli, páratlan s virágzó birodalmat a Földön, nem is beszélve a mennyek királysága feletti uralomról, én akkor sem találok semmit, ami csillapítaná e bánatot, mely kiszikkasztja érzékeimet.

(9.) Sanjaya így szólt: Az ellenség fenyítõje, a szüntelenül éber Arjuna e szavakkal fordult Krsnához, minden élõlény érzékeinek Urához, aztán eképpen szólt: „Govinda, én nem fogok harcolni!”, majd elhallgatott.

(10.) Ezekután, ó Bharata leszármazottja, Sri Hrsikesa, mosolyogva a következõket mondta a két hadsereg között a bánattól lesújtott Arjunának:

(11.) Az Úr így szólt: Ó Arjuna, olyas valamit gyászolsz, ami miatt nem szabadna búslakodnod, ráadásul még bölcs beszéddel próbálsz szólni, ám az igazán bölcsek nem keseregnek sem az élõ, sem a halott felett.

(12.) Nem volt oly idõ, amikor Én, te, vagy ezek a királyok nem léteztek. Miként most létezünk, léteztünk már a múltban is, és létezünk majd a jövõben, mert létünk végtelen.

(13.) Miként a megtestesült lélek fokozatosan végigjárja a test állapotait, a gyermekkortól az ifjúkoron át az öregkorig, ugyanúgy jut a halál pillanatában is egy másik testbe. A tanult embert azonban nem téveszti meg az ilyen átalakulás.

(14.) Ó Kunti fia, csupán az érzékek érzéktárgyakkal való kapcsolata idézi elõ a hideg és meleg, a gyönyör és fájdalom érzékelését. Ám ezek a hatások mind múlandóak, – megjelennek, majd ismét tovatûnnek. Ezért, ó Bharata, el kell viselned õket!

(15.) Ó emberek legnemesebbike, a határozott értelmû személy, aki kiegyensúlyozott gyönyörben és fájdalomban egyaránt, s akit nem háborít az érzéki tapasztalás, az kétségtelenül méltó a felszabadulásra.

(16.) A múlandóból, – mint amilyen az anyagi test - nem származhat örökkévaló, s az örökkévaló lélekbõl változás vagy pusztulás. Az igazság látnokai e kettõ elemzésével különböztették meg az örök valóság, s a múlandó illúzió természetét.

(17.) Tudd meg, hogy a lélek, aki áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan, változatlan és örökkévaló, ezért senki sem képes megsemmisíteni õt!

(18.) Az örök, elpusztíthatatlan és megmérhetetlen léleknek csupán anyagi testei alárendeltek a pusztulásnak. Ezért harcolj hát, ó Bharata, s ne add fel a vallás természetednek megfelelõ alapelveit!

(19.) Aki az élõlényt gyilkosnak vagy meggyilkolhatónak hiszi, az tudatlan a lélek igazi természetét illetõen, hiszen a lélek nem gyilkol és nem is gyilkolható meg.

(20.) A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Nem a múltban keletkezett, nem most jön létre és nem is a jövõben fog újra létrejönni. Születetlen, halhatatlan és kimeríthetetlen. Örökké ifjú, mégis õsi, s bár a test születés és halál igázottja, a lélek mégsem pusztul el soha.

(21.) Ó Partha, hogyan lehetne képes bárkit is megölni, vagy hogyan kényszeríthetne bárkit is az ölésre az, aki a lelket állandónak, elpusztíthatatlannak, születetlennek és kimeríthetetlennek ismeri?

(22.) Miként valaki új ruhát fölöltve, elveti a viseltes régit, akként a lélek is föladja elnyûtt, öreg testeit, ismét újakat fogadva el helyükbe.

(23.) A lelket fegyver át nem döfheti, tûz nem égetheti, víz nem nedvesítheti és szél sem száríthatja.

(24 - 25.) A lélek oszthatatlan és lehetetlen megégetni, benedvesíteni vagy kiszárítani. Örökkévaló, állandó, elmozdíthatatlan, mindig létezõ és semmi sem állhatja útját. E lélek túl van az érzékelhetõn, felfoghatatlan és nem hat rá a hatféle változás1. Ezért ilyennek megismerve a lelket, nem bánkódhatsz tovább!

(26 - 27.) Mindezeken felül, ó harcosok legkiválóbbja, még akkor sincs okod a bánatra, ha azt hiszed, hogy a lélek örökre alárendeltje a születésnek s a halálnak, hiszen a megszületettnek biztos a halál, s a halott is újjászületni kényszerül, hogy alávesse magát múltbéli tettei visszahatásainak. Ezért nem szabadna keseregned az elkerülhetetlen miatt!

(28.) Bharata, hogyha az élõlények születésük elõtt megnyilvánulatlan állapotban vannak, majd születésüktõl a halálukig megnyilvánultban, s haláluk után ismét megnyilvánulatlanná válnak, akkor mi okod hát bánkódni miattuk? (Bár a hiteles szaktekintélyek nem támasztják alá e következtetést, de ha a vita kedvéért el is fogadjuk, akkor is a harc a kötelességed, hogy megvédelmezd a természetednek megfelelõ vallásos elveket.)

(29.) Van, aki a lelket csodálatosnak látja, s van, aki olyannak írja le. Van, aki azt hallja róla, hogy csodálatos, míg vannak olyanok is, akik egyáltalán nem képesek felfogni, még az után sem, hogy hallottak róla.

(30.) Bharata, az élõlények testében tartózkodó lélek örök, és nem lehet elpusztítani. Így hát senki ember fiáért nem szabadna aggódnod!

(31.) Ezenfelül, figyelembe véve svadharmádat, nincs okod a tétovaságra, hiszen a vallásos igazságért való harcnál nincs áldásosabb tett egy ksatriya számára.

(32.) Ó Partha, csak a legszerencsésebb harcosok számára nyílik lehetõség az ilyesfajta csatára, amely önként kínálja magát, akár a mennyország szélesre tárt kapui.

(33.) Ha azonban nem vagy hajlandó megütközni a vallásos igazságosság e csatájában, akkor ezzel nem teljesíted a természeted szerint elõírt kötelességedet, s így elveszíted harcosi hírneved és a bûn kerít majd hatalmába.

(34.) Az emberek mindig emlegetni fogják majd becstelenségedet, ráadásul egy köztiszteletnek örvendõ személy számára a szégyen még a halálnál is rosszabb.

(35.) A dicsõ tábornokok, akik mélységesen tiszteltek téged, azt fogják gondolni, hogy megijedtél a harctól, megvetnek és kinevetnek majd.

(36.) Ellenségeid gúnyos szavak tengerével becsmérlik majd képességeidet. Mi lehetne számodra ennél fájdalmasabb?

(37.) Ha megölnek, ó Kaunteya, a mennyei bolygókra jutsz, ha pedig gyõzedelmeskedsz, élvezni fogod a földi királyságot. Így hát bízz a sikeredben, s harcra fel!

(38.) Harcolj a harc kedvéért! Megértvén, hogy boldogság vagy boldogtalanság, nyereség vagy veszteség, gyõzelem vagy vereség egy és ugyanaz. Így cselekedvén a bûn nem érinthet téged.

(39.) Eddig a lélek valóságáról szóló bölcsességet magyaráztam neked. Halld most az odaadó szolgálat tudományát, a bhakti-yogát! Partha, a buddhi-yoga, azaz értelmed odaadással való lefoglalása révén képes leszel teljesen elvágni a cselekvés minden kötelékét.

(40.) Az odaadó szolgálatban még egy parányi kezdet sem hiábavaló, és nem lehet veszteséget szenvedni. Az ilyen odaadó szolgálat legjelentéktelenebb gyakorlása is megmenti a törekvõt az anyagi világbeli ismétlõdõ születés és halál mindent elnyelõ félelmétõl.

(41.) Ó Kuru család leszármazottja, a kizárólag Felém irányuló odaadással lefoglalt értelem, mivel Én vagyok egyetlen célja, egyhegyû és szilárdan Bennem lakozik. De az odaadó szolgálatomat kerülõk értelme szétszórt, és mivel az érzékek megszámlálhatatlan tárgyában merül el, a szerteágazó vágyak végtelen áradata jellemzi.

(42 - 44.) Partha, a buja és tudatlan emberek nem ismerik a Vedák végsõ célját, amely a Legfelsõbb Igazság elérése, hiszen mindig csak a közvetett és felületes magyarázatokkal törõdnek. Azt mondják: „Ezen felül semmi megismerhetõ nincsen.” Vágynak tetteik gyümölcseinek élvezetére és a mennyek elérésére törekszenek. Ezen ostobák vonzódnak a Vedák látszólag csábító, de végsõ soron veszedelmes karma-kanda részének szavaihoz, melyek vagyont, érzéki élvezetet, kedvezõ születést és a tettek gyümölcsét adományozó áldozati ceremóniákról és szertartásokról szólnak. E virágos szavaktól megtévesztve, a földi gyönyörökbe és fényûzésbe belehabarodva, az ilyen világtalan személyek értelme nem jut el a Legfelsõbb Úr iránti kizárólagos és állandó odaadás eltökélt szándékáig.

(45.) Arjuna, amikor a Vedák a tudáson és cselekvésen alapuló, odaadással át nem itatott ösvényeket írják le, akkor valójában az anyagi természet három minõségével foglalkoznak. Az ostobák, akiknek értelmét elfedi a lemondás és a kihasználás, az önös tudás és cselekvés mûvelésére adják magukat. Ily módon tudatlanok maradnak a Vedák által kijelentett legfõbb célról, amely felette áll az anyagi természet három fajtájának. De Arjuna, te légy mentes a kettõsségtõl, élj örök híveim társaságában, és adj fel minden szerzésre vagy birtoklásra irányuló törekvést! Ezután a buddhi-yoga révén értelmedet teljes egészében Nekem szentelve, érd el az anyagi minõségektõl mentes síkot, merülj el a transzcendenciában, amely minden Veda végcélja! Más szóval: visszavonulván a cselekvés és a tudás mûvelésétõl, ahogy azt a Vedák is rendelik, teljes mértékben add át magad az odaadás ösvényének!

(46.) Egy hatalmas víztároló megfelel minden olyan célnak, aminek egy piciny tavacska. Ehhez hasonlóan, bármely félisten imádatának eredménye egyszeriben felülmúlható az Irántam érzett kizárólagos odaadással. Az efféle odaadás a Vedák mindent kizáró rendelkezése. A Vedák eszenciáját ily módon tökéletesen ismerõ önmegvalósítottnak minden szüksége beteljesül a Legfelsõbb Úr kizárólagos, odaadó imádata révén.

(47.) Most elmagyarázom neked a niskama-karma-yoga, az önzetlen cselekvés ösvényét. Jogod van a természetednek megfelelõ, elõírt kötelességeid végrehajtásához, de nincs jogod e cselekvés egyetlen gyümölcséhez sem. Sohase cselekedj munkád gyümölcseinek élvezetéhez kötõdõ vággyal, és ne vonzódj kötelességeid elhanyagolásához sem!

(48.) Dhananjaya, föladván a vágyat tetteid gyümölcsére, lépj rá az odaadás ösvényére (bhakti-yoga)! Sikert és kudarcot egykedvûen szemlélve, tarts ki a természetednek megfelelõ kötelességeid végrehajtásában! A tettek eredményének sikerében s kudarcában való kiegyensúlyozottságot minden kétséget kizárólag yogaként ismerik.

(49.) Ó Dhananjaya, a gyümölcseire vágyó cselekvés teljességgel tarthatatlan a buddhi-yogával, az önzetlen cselekvés kiegyensúlyozottságával szemben. A tetteik gyümölcse után sóvárgók fösvények, helyzetük nyomo-rúságos és vágyakkal teli. Ezért azon értelemnél lelj oltalomra, melynek célja és tárgya az önzetlen cselekvés!

(50.) Akit nem ösztönöz a vágy tettei gyümölcsének élvezetére, az még jelen életében megszabadúl  a jó és a rossz tettek befolyásától egyaránt. Ezért add hát át magad az önzetlen cselekvés ösvényének, mivel a buddhi-yoga, az önzetlen cselekvésben való kiegyensúlyozottság a cselekvés igazi mûvészete!

(51.) A szilárd értelmû bölcsek felszabadítják magukat az ismétlõdõ születés köteléke alól azáltal, hogy lemondanak a tettekbõl születõ gyümölcsökrõl. Ily módon belépnek az isteni üdvösség állapotába, amely csupán a bhakták, az odaadó lelkek számára érhetõ el.

(52.) Amikor értelmed ily módon kitalál a káprázat sûrû erdejébõl, közömbössé válsz minden korábban és jövõben hallott jelentéktelen dolog iránt.

(53.) Ezek után, mikor értelmedet nem zavarják többé a Vedák különféle magyarázatai, természetes könnyedséggel zavartalan transzban (samadhi) maradva, eljutsz a tiszta odaadás ösvényére.

(54.) Arjuna ekképp érdeklõdött: Ó Kesava, milyen külsõ jegyek alapján lehet felismerni a teljes mértékben fegyelmezett személyt, aki tökéletes meditációba mélyedt? Mit mond, és hogyan reagál a külsõ érzéktárgyakra nyilvánosság elõtt, illetve bizalmas körben? Szeretném tudni, hogyan viselkedik erõfeszítései közepette?

(55.) A legfelsõbb Úr ekképp válaszolt: Ó Partha, aki minden evilági törekvést elhagyva, érintetlen szívében megízleli a tökéletes bensõ beteljesülés gyönyörét, azt rendíthetetlen bölcsnek mondják.

(56.) Akit nem háborít a háromrétû szenvedés2, közömbös az anyagi élvezetekkel szemben, valamint mentes a ragaszkodástól, a félelemtõl és a dühtõl, azt határozott értelmû szentként ismerik.

(57.) Aki mentes az evilági hangulattól, - vonzódások és írtózatok - nem ujjong és nem neheztel a földi áldások vagy átkok jelenlétében, annak értelme minden kétséget kizáróan szilárd az isteni transz állapotában (samadhi).

(58.) Amikor a végtagjait páncéljába visszahúzó teknõshöz hasonlatosan, az érzékeket tetszés szerint vonja vissza azok érzéktárgyairól, akkor uralmat nyer felettük, s értelme teljesen megállapodottá válik.

(59.) Habár a durva test-tudattal bíró személy kifelé lemondást színlelve elkerülheti az érzéktárgyakat, mohó vágya az érzéki élvezetre mégis megmarad. Ezzel szemben a rendíthetetlen értelmû bölcs érzéktárgyakhoz való belsõ ragaszkodása természetes módon illan el a Legfelsõbb Igazság mindenkit vonzó szépségére vetett egyetlen futó pillantásnak köszönhetõen.

(60.) Ó Kunti fia, még a felszabadulásra törekvõ, józan ítélõképességû ember elméjét is erõnek erejével ragadják el a csábító érzékek, (viszont akinek szíve már Hozzám vonzódik, azzal nem történhet ilyesmi).

(61.) A Felém irányuló makulátlan odaadás révén a bhakti-yogi tökéletesen uralma alá hajtja érzékeit. S mert Velem kapcsolatban foglalja le õket, valóban értelmes õ.

(62.) Viszont, ha valaki az odaadástól mentes lemondás ösvényét próbálja járni, az érzéktárgyakon elmélkedve fokozatosan ragaszkodni kezd hozzájuk és megszületik a vágy. A vágyat a ragaszkodás hozza létre, s amikor e vágy kielégülése gátolt, megszületik a düh.

(63.) A düh illúziót szül, s feledékenységet okoz a káprázat ereje; a feledékenység elpusztítja a helyes értelmet, s amikor elbukik az értelem, elvész minden.

(64.) Az igaz bhakta azonban a lemondás ösvényén is odaadással tevékenykedik (yukta-vairagya), kizárólag az Én transzcendentális elégedettségemre. Feladva ragaszkodást s irigységet, bár ellenõrzött érzékeivel elfogadja az érzéktárgyakat, mégis eléri a szív teljes békéjét.

(65.) Amikor eléri a szív békéjét, minden szenvedése legyõzetik, és értelme hamarosan szilárdan rögzül kitûzött céljain. Ezért csupán a bhakti, az odaadás révén érheti el valaki a szív üdvös békességét.

(66.) A csapongó elméjû embernek nincs ítélõképessége, és gondolatai értelmetlenek. Akinek gondolatai nem rendezettek, az nem érheti el a békét, és békés elme nélkül hogyan reménykedhet valaki az igaz boldogság elérésében?

(67.) Ahogy egy hajót az óceánon ide-oda sodornak a kedvezõtlen fuvallatok, úgy ragadja el az érzékek után loholó elme, mely az érzéktárgyakon idõzik, az elméjét nem megfelelõen szabályozó, azt nem lefoglaló ember értelmét.

(68.) Tudd meg hát, ó ellenség legyõzõje, hogy akinek érzékei az odaadásbeli lemondásnak, a yukta-vairagyának köszönhetõen az érzéktárgyaktól teljességgel visszavonultak, az valóban szilárd értelmû ember.

(69.) Míg a lelki tudatosság éjszaka az anyagelvûség által megtévesztett élõlényeknek, addig az önmegvalósult lélek ébren marad, közvetlenül ízlelgetve zavartalan lelki értelme istenes örömmámorát. Ezzel szemben az érzéki élvezetek rabjává vált emberek ébrenléte éjszaka az önmegvalósítottnak, aki teljességgel közömbös az efféle törekvésekkel szemben. Az önmegvalósított lelkek közömbösek e földi világgal, és örökké gyönyörteliek az istenes elragadtatottság síkján, míg a széles sokaság megszállottja a lelki gyönyörtõl megfosztott, gyorsan tovasuhanó evilági képzeteknek. (Ez tökéletes végkövetkeztetésem.)

(70.) A mérhetetlen óceán mindig teljes önmagában, s bár temérdek folyó és patak ömlik bele, mégis háborítatlan marad. Ehhez hasonlóan a határozott értelmû bölcset sem kavarja fel a belé hatoló érzéktárgyak csábító kísértése. Következtetésképp egyedül õ éri el a békét, amely örökre elérhetetlen marad az érzéki élvezeteket hajhászók számára.

(71.) Feladva minden érzéki vágyat, és az érzéktárgyakhoz való ragaszkodást, mentesen a hamis egotól s a birtoklási vágy tévképzetétõl, az ilyen férfi minden kétséget kizáróan eléri a békét, hiszen már belépett az Abszolút Igazsággal való isteni kapcsolatába.

(72.) Partha, ezt az állapotot az örökkévaló Abszolút Igazság tényleges megvalósításaként ismerik, melyet elérvén soha többé nem téveszt meg az anyagi lét körforgása. Még ha valaki pusztán a halál pillanatában, csupán egy pillanatra valósítja meg, akkor is eljut isteni lakhelyemre.