A végtelen megközelítése
Bhakti Sudhir Goswami Maharaj leckéjének fordítása (2003.12.12.)
A szív keres édességet, beteljesülést. A szív egy „ízlelő gép”. Ezért kerül különböző bolygórendszerekbe és életformákba.
A test a biológiai kifejezése a lélek illúziójának. A lélek tudatos, s amikor ezt a tudatot módosítja valami hibás koncepció, akkor létrehozza a világi formát.
A szív mindig keres: külsőleg ételt, szexet, biztonságot, stb.; belsőleg édességet, beteljesülést (rasa).
Az anyagi tudatfejlődés elmélete szerint a kő tudatosságot képes kifejleszteni. Ez abszurd.
A személyes tudatfejlődés: a lélek belső beteljesülést keres, ezért utazik a különböző létformák között az emberi formáig.
Egy síkon minden egyenlő, hisz minden Istentől ered, s mindenki egy egyéniség.
Az emberi lét értelme: felhasználni a keresésre, nem törődve a kezdettel, s véggel, mivel a végtelennel van dolgunk (így ezek nem is léteznek).
Gurudéva kegyéből kapcsolatunk van a Valósággal.
Mi mindannyian örökké diákok vagyunk az Abszolúthoz képest. A professzornak tudnia kell mindent, nem hibázhat, statikus helyzetben van, nincs fejlődése. A diák mindig tanul, hibázhat, így ez a legjobb helyzet.
A mi vágyott helyzetünk: eszközzé válni az isteni áramlatban.
A Szent Könyvek: személyek, akik meg akarják nyilvánítani magukat. Virágot ajánlunk fel nekik, mert az Abszolútat jelenítik meg egy passzív módon. Azt akarják, hogy megismerjék és értékeljék őket, utat keresnek ez okból.
Az alázat segít hozzá, hogy ilyen eszközzé váljunk ebben az isteni áramlatban. Az alázat az alapja.
Ez az ellentéte a modern, humanista, önmagán segítő elméleteknek.
A modern propaganda: higgy magadban, minden benned van, nincs szükséged tanárra, könyvre, még rám sincs szükséged, hogy ezt mondjam neked, minden belőled fog előjönni, ne aggódj. Ez humanizmus. Te vagy a létezés középpontja, hogy a vágyaid beteljesítsd, ez életed célja, ne térj el másfelé.
Ez pont az ellentéte a személyes tudatfejlődésnek, mikor azt ismerjük fel életünkben, hogy reménytelen helyzetben vagyok itt, mert ez a világ átmeneti, s minden megsemmisül egyszer, ezért a hangsúlyt ezen túlra helyezzük.
Milliószor születtünk meg itt hasonló körülmények között. Miért kellene elkövetnem ugyanazokat a hibákat, amiket már valószínűleg milliószor elkövettem.
A Védák leírják a különböző létformák hasonlóságát: a párkeresés, élelem keresése, lakhely keresése. Ez megy az egész világban.
Mi a speciális előnye az emberi létnek?
Az, hogy kérdezni tudunk. Ez az emberi civilizáció, kultúra.
Befelé nézni, s kérdezni. Kifelé nézni, kérdezni. Miért?
Miért én? Miért én, éppen most, éppen itt?
Miért születtem? Mi a célom?
Mi a belső kutatásom az élet alapvető szükségletein felül?
Így felismerjük, hogy minden az irányításunkon túl van.
Megpróbálunk létrehozni valamit, hogy irányíthassuk életünket. Ez normális, természetes, s ezt egy bizonyos határig megtesszük.
De végül nem tudjuk megvédeni magunkat a környezettől, mert ez a halandóság világa. Előbb vagy utóbb foglalkozni kell a halandósággal, ez elkerülhetetlen.
Ez a reménytelenség érzete vezet az alázathoz. Nem az arrogáns humanizmushoz, hogy valahogy majd irányítjuk ezt a világot, a géneket, atomokat, kivéve, önmagunkat képtelenek vagyunk irányítani. Minden mást kontroll alá teszünk, hogy saját vágyainkat elégítsék ki. Pl. napkollektor: a Nap értünk dolgozik majd egy nap. Ez pont ellentéte a surya-namaskar: hálásnak lenni a Napnak, amiért fénnyel, hővel lát el minket.
Szolgaság.
Igazából a szív nem keresi, hogy hogyan lehet mester, inkább azt keresi, kinek ajánlhatná fel magát. Még a modern világban is például az anya és szerető pozíciókban. A szív adni akar, szolgálni.
Kezdetben alázat van, ez egy negatív dolog, de jó értelemben. Miért lenne rossz a negativitás? (az csak reklám propaganda)
Két áramlás létezik: pozitív és negatív. Pl.: elektromosság pozitív és negatív árama.
Így a spiritualitásban a negativitás egy jó dolog, az az alázat.
S ez az alázat lehetővé teszi, hogy eszközök legyünk az isteni áramlat kezében. (pl. a szupravezetők, amik ellenállás nélkül vezetik az áramot)
Az ellenálló erő a mi egónk, a mester-elmélet.
Alázat: a végtelen oly nagyszerű, hatalmas, s én oly kicsi vagyok, de egy szerves része vagyok, s ez egy csodálatos dolog.
Természetes alázat jelenik meg pl. az óceán, a naplemente vagy a csillagok látványakor.
Mikor kapcsolatba kerülsz valami nálad nagyobbal, automatikusan alázatot érzel. Ez nem művi. Ezt természetes módon fogod érezni. S mikor a végtelennel kerülsz kapcsolatba, akkor még kisebbnek érzed magad.
Az alázatos nagy lelkek szupravezetőkké válnak az isteni áramlat kezében, s olyan könyveket „hoznak” létre, mint a Sri Chaitanya Caritamrita, s mások.
A Bhagavad-gítában az elbeszélő a guruja, Vyasa, kegyéből misztikusan látja Krsnát és Arjunát, s hallja isteni beszélgetésüket, s ezt elmondja Dritarasthanak, így ő egy szupravezetője az isteni áramlatnak, a guruja kegyéből.
Végig az a kérdés, hogy felajánljuk magunkat. A felavatáskor több dolgot felajánlunk, pl. virágot, stb., de igazából önmagunkat ajánljuk fel. Ezt akarja Krsna tőlünk. A szimbolikus, rituális ceremónia lényege szívet és lelket felajánlani, hogy eszközzé váljon az isteni akaratnak Gurudéva lótuszlábánál.
Krsna mondja: „tad viddhi…”. A leborulás azt jelenti, végeztem ezzel a világgal és képességem szerint próbálom értékelni a dolgokat. (?: az "és" után nem biztos)
Amikor megközelítem Gurudévát: „Kérlek, világosíts fel a te koncepcióddal.”
A világ továbbra is ottmarad, nem megy sehova. De másképp fogjuk látni a világot.
A Gurutól kapott isteni tudást nem önmagunk kielégítésére használjuk, inkább hálából felajánljuk magunkat, hogy szolgáljuk ezt a tudást.
A szolgálói világot közelítjük meg.
Eddigi félreértéseinkből kifolyólag úgy gondoltuk, hogy mesterként boldogságot találunk.
Megközelítésünk változik meg.
Szolgának ajánljuk magunkat, hogy az isteni áramlat eszközei legyünk.
Sridhar Maharaj 92 évesen mondta, hogy összetett kézzel kell tiszteletet adni minden új embernek, mert ami valósághoz nekünk közünk van, most már ők is megkapták a kapcsolatot.
Mivel megkapták a kapcsolatot, ezért mutatunk tiszteletet. Elismerve a kapcsolatot a Valósággal. S Isten akaratából idővel meghaladhat engem, s áldást kaphatok tőle később.
A legmagasabb szintű bhakta ezért viselkedik így, tisztelettel mindenki iránt. Idővel minden kiderül, a belső gazdagság megjelenik.
