Bhagavad-Gita: Tizennyolcadik Fejezet: Az isteni szabadság végsõ célja

(1.) Arjuna szólt: Ó Mahabaho, Hrsikesa, Kesinisudana, szeretném tudni a különbséget a tettekrõl való lemondás, és a tettek gyümölcseirõl való lemondás között.

(2.) A Legfelsõbb Úr szólt: A tanult bölcsek szerint az anyagi vágyak által hajtott tettekrõl való lemondást sannyasának nevezik, a tettek összes gyümölcsének feladását pedig tyagának.

(3.) Néhány tudós (a Sankhya iskolából) úgy véli, a cselekvésrõl (annak tökéletlen volta miatt) le kell mondani, míg mások, (mint a Mimamsaka iskola követõi) úgy vélik, az írások által elõírt áldozás, adományozás és vezeklés tetteit soha sem szabad feladni.

(4.) Ó Bharaták legjobbja, halld most tökéletes végkövetkeztetésemet a lemondást illetõen! Emberek legjelesebbje, a lemondásnak három jól meghatározható fajtája van.

(5.) Az áldozás, adományozás és vezeklés kötelességeit sohasem szabad feladni, mert az ilyen tettek még az értelmesek szívét is tisztítják.

(6.) Ezenfelül, ó Partha, mindezen tetteket kötelességszerûen kell végrehajtani, az utánuk vagy gyümölcseik után való legkisebb vágy nélkül, – ez az Én megmásíthatatlan és tökéletes végkövetkeztetésem.

(7.) A mindennapos kötelességek elhagyása sohasem helyes. Ha valaki megtévesztettsége miatt nem teljesíti õket, akkor lemondása a tudatlanság minõségében van.

(8.) Aki testi kényelmetlenségei miatti félelmében feladja napi kötelességeit, amit csak veszõdségei forrásának tekint, annak lemondása a szenvedély minõségében van. Ily módon sohasem érheti el a tettek gyümölcseirõl való tényleges lemondást, (a tudást).

(9.) Ó Arjuna, aki kötelességtudatban végzi mindennapos elõírt munkáját, feladván a hozzá való ragaszkodást és a gyümölcsei utáni vágyat, annak lemondása a jóság minõségében van.

(10.) Az éles elméjû, jóság minõségével megáldott, minden kétségtõl mentes lemondott nem veti meg a fáradtságos munkát, de nem is ragaszkodik a kellemeshez.

(11.) A testetöltött lélek valójában nem képes teljességgel lemondani minden nemû cselekvésrõl. Ezért az az igazi lemondott, aki tettei gyümölcseirõl mond le.

(12.) A tetteik gyümölcsei után törekvõk haláluk után háromféle eredményt érnek el: jót, rosszat vagy kevertet, de az igazi lemondottat (sannyasit) nem érintik tettei gyümölcsei.

(13.) Ó hatalmas hõs, a Sankhya és a Vedanta írások a tettek tökéletességének öt okát magyarázzák el, hallj most Tõlem ezekrõl!

(14.) Minden tett az alábbi öt tényezõ által jön létre: a test, az (önmagát cselekvõnek gondoló) anyag és lélek kapcsolatából eredõ hamis én-tudat, az érzékszervek, a különféle törekvések és a sors, azaz a világmindenség Legfelsõbb Irányítójának, a Felsõléleknek a közbeavatkozása.

(15.) Bármilyen helyénvaló vagy helytelen tettet hajtson is végre az ember, testével, szavaival vagy elméjével, ezen öt tényezõ képezi tettei okát.

(16.) Az az ostoba ember, aki saját magát tartja tettei egyedüli végrehajtójának, téveszméjének köszönhetõen sohasem értheti meg valóságos helyzetét.

(17.) Aki  mentes (az Abszolúttal való szembenállásból születõ) én-tudattól, és akinek értelmét nem érintik a világi tettek, az még ha embert öl is, nem gyilkos és nem szenved el semmilyen visszahatást.

(18.) A tudás, a tudás tárgya és a tudó a cselekvés három ösztönzõje; a cselekvés eszköze, a tett és a cselekvõ pedig a cselekvés három összetevõje.

(19.) A Sankhya írások három csoportra osztják a tudást, a tettet és a cselekvõt, az anyagi természet három minõsége szerint. Hallj most Tõlem róluk egymás után!

(20.) Az a tudás, ami által az ember minden lényben az egy és örökkévaló isteni természetem látja, a fel nem oszthatót, a felosztottban, a jóság minõségében van.

(21.) Az a tudás, amely által az ember a világban lévõ élõlényeket, azok (különbözõ egyéni érdekeibõl születõ) változatos tettei miatt, különállónak érzékeli, (és az igazság temérdek önálló arcát látja) a szenvedély minõségében van.

(22.) Az a tudás pedig, amely a jelentéktelen apróságokhoz, mint a mindent magába foglaló, végsõ igazsághoz vonzódik, amely értelem nélküli, híján van az írások bölcsességének és vakbuzgó, a tudatlanság minõségébe tartozik.

(23.) Az a tett, amelyet a szorongástól és ellenszenvtõl mentes ember rendszeresen, ragaszkodás nélkül hajt végre, a jóság minõségébe tartozik.

(24.) Az a tett, amelyet a vágyaktól fûtött és önzõ ember hajt végre, nagyra törõ erõfeszítések közepette, a szenvedély minõségében van.

(25.) Az a tett pedig, amelybe a megtévesztettség miatt úgy kezd bele az ember, hogy figyelmen kívül hagyja annak következményeit, a veszteséget, a magára és másokra ártalmas hatásait valamint önnön képességét a végrehajtásra, a tudatlanság minõségébe tartozik.

(26.) A minden nemû ragaszkodástól és önzéstõl mentes, lelkes, türelmes, sikerben és sikertelenségben egyaránt kiegyensúlyozott cselekvõ, a jóság minõségébe tartozik.

(27.) A ragaszkodó, gyümölcsökre vadászó, mohó, erõszakos, az írások szerint tisztátalan tetteket elkövetõ, ujjongás és siránkozás által uralt cselekvõ a szenvedély minõségében van.

(28.) Az ingatag elméjû, tompa értelmû, követelõdzõ, fondorlatos, lusta, mogorva és mindig halogató cselekvõ, aki nagyon szeret másokat sértegetni, a tudatlanság minõségében van.

(29.) Ó Dhananjaya, most egyértelmûen elmagyarázom az anyagi természet minõségei által meghatározott háromféle értelmet és határozottságot, hallgasd figyelmesen!

(30.) Ó Partha, az a helyes értelem, amely képes felismerni a vallás lényegi természetéhez való vonzódást és a vallástalanságtól való tartózkodást, megkülönböztetni a helyes és helytelen kötelességet, a bátorságot és a félelmet, a felszabadult síkot és a feltételekhez kötöttséget, az a jóság minõségében van.

(31.) Ó Pártha, az a tökéletlen értelem, amely képtelen fölfogni a vallás és a vallástalanság bensõ természete, valamint a végrehajtandó kötelesség és az elkerülendõ tettek közti különbséget, a szenvedély minõségében van.

(32.) A tudatlanság varázsa által megtévesztett értelem, amely a vallást vallástalanságnak, a vallástalanságot pedig vallásnak véli, és mindent a valósággal ellentétes módon értelmez, a tudatlanság minõségében van.

(33.) Ó Partha, az a határozottság, amely az egyhegyû koncentráció által szabályozza az elme, az életlevegõk és az érzékek tevékenységeit, a jóság minõségében van.

(34.) Ó Arjuna, az a határozottság, amely a gyümölcsök utáni vágytól hajtva, mindig a rituális vallásosság, az érzéki élvezet és a vagyon felhalmozása után törekszik, a szenvedély minõségében van.

(35.) Az a határozottság, amelyben a korlátolt értelmû emberek sohasem hagyják abba az alvást, a félelmet, a siránkozást, a kétségbeesést és a büszkeséget, a tudatlanság minõségében van.

(36 - 37.) Ó Bharatarsabha, hallj most Tõlem a háromféle boldogságról! Az a boldogság, amely gyönyört szül és a szenvedések sírhalma, kezdetben kínzó méregnek tûnik, ám késõbb nektár édessé válik, és az önvalóról szóló tiszta tudásban elmerülõ értelembõl született, a jóság minõségében van.

(38.) Az a boldogság, amely az érzékek érzéktárgyakkal való kapcsolatából született, és kezdetben olyan, mint a nektár, majd késõbb olyan, mint a méreg, a szenvedély minõségébe tartozik.

(39.) Az a boldogság, amely alvásból, lustaságból és nemtörõdömségbõl születik, és kezdetétõl a végéig a lélek megtévesztettségét idézi elõ, a tudatlanság minõségében van.

(40.) Nincs élõlény, sem a Föld emberei között, sem a mennyek félistenei között, aki független lenne az anyagi természetbõl született három kötõerõtõl.

(41.) Ó Parantapa, a brahmanák, a ksatriyák, a vaisyák és a sudrák kötelességei a saját természetükbõl születõ anyagi minõségek szerint sorolhatóak jól meghatározható osztályokba.

(42.) Az érzékek külsõ és bensõ szabályozása, vezeklés, tisztaság, béketûrés, õszinteség, tudás, megvalósítás és hit, – ezek a brahmanák természetes kötelességei.

(43.) Vitézség, lelkesedés, kitartás, gyakorlatiasság, bátorság a csatában, adományozás és vezetõképesség, – ezek a ksatriyákra jellemzõ tettek.

(44.) Földmûvelés, a tehenek gondozása és a kereskedelem, – ezek alkotják a vaisyák természetes feladatait; a sudrákét pedig a brahmanák, a ksatriyák és a vaisyák szolgálata.

(45.) A saját természetének megfelelõ munkát végzõ ember eléri az önvalóról szóló tudást. Halld most Tõlem, hogyan éri el ezt a tökéletességet!

(46.) Ha a természetének megfelelõ, elõírt kötelességei végzésével az ember a Legfelsõbb Urat imádja, aki az összes élõlény forrása, az õket irányító készetetésekkel együtt, és aki (mindenek feletti hatalmát gyakorolva) áthatja az egész világmindenséget, akkor bizonyosan eléri a tökéletességet.

(47.) Minden esetleges tökéletlensége ellenére is jobb az embernek hittel kitartani saját elõírt kötelességei mellett, mint másokét végezni hibátlanul, mert a bensõ összhanggal teli cselekvésbõl sohasem származik bûn.

(48.) Ó Kaunteya, minden végrehajtásbéli tökéletlenségük ellenére, a saját természet által meghatározott, elõírt kötelességeket sohasem szabad feladni, mert mint tüzet a füst, úgy borít be minden igyekezetet valamilyen hiányosság.

(49.) Akinek értelme elrugaszkodott minden érzéki gondolattól, önfegyelmezett és nem háborítják az anyagi vágyak, az feladván tettei minden gyümölcsét, eléri a visszahatásokkal teli munkától való végsõ megszabadulást.

(50.) Ó Kaunteya, halld most Tõlem röviden, hogyan éri el a gyümölcsözõ munkáról való lemondás által tökéletességet elért ember a Brahmant, az Abszolút síkot, amely az önvalóról szóló tudás végsõ célja!

(51 - 53.) A jóság minõségében lévõ értelemmel megáldott, elméjében a jóság minõségének határozottságával fegyelmezett, az érzékek tárgyaihoz nem kötõdõ, a ragaszkodástól és az ellenszenvtõl, valamint az anyagi tudatú emberek társaságától mentes, mértékletes étvágyú, testében, elméjében és szavaiban szabályozott, állandóan a Legfelsõbb Úron meditáló, az anyagi világtól teljességgel eltávolodott, az én-tudattól, a hatalomvágytól, a hiúságtól, a kéjtõl, a dühtõl és a másoktól jövõ szolgálat igényétõl mentes ember, aki megvált minden érzéki birtoklásvágytól és elmerült a végtelen békében, az kétségtelenül méltó az önvaló isteni megtapasztalására.

(54.) A szeplõtlenül tiszta szívû, önmagában elégedett lélek, aki elérte tudatossággal teli isteni természetét, nem búsul semmi miatt és nem is sóvárog semmi után. Legfelsõbb energiám részeiként egyenlõnek látva minden élõlényt, fokozatosan eléri az Irántam érzett szeretõ odaadást (prema-bhakti).

(55.) A legmagasztosabb (anyagi színezettõl mentes) odaadás ereje által képes teljességében megismerni Mindenható Lényem és fenségem természetét (aisvaryamaya-svarupa). Ezek után, felismervén egyedi lelki kapcsolatát Velem, belép bensõséges személyes társaim egy csoportjába, akiknek természete nem különbözik az Enyémtõl.

(56.) Az Én hívem, aki kizárólag Bennem lelt oltalomra, legyen bár kötelességeiben szüntelen cselekvõ, kegyem révén eléri az örök szolgálat folyamatosan virágzó, örök síkját.

(57.) Az odaadó szolgálat megvalósításának mûvészetén keresztül minden tetted Nekem ajánlva, Engem tekintvén a legvégsõ célnak, értelmeddel minden mást mellõzve, egyedül Bennem elmerülve, légy mindig hûséges, odaadó hívem!

(58.) Ha szívedben tudatos leszel Rólam, kegyem által túl fogsz jutni a feltételekhez kötött élet minden sorscsapásán és akadályán. Ám ha büszkeségbõl (ahankarat) nem hallgatsz Rám, akkor elvesztél.

(59.) Büszkeségbõl azt gondolod: „Nem fogok harcolni!”, de az ilyen döntés tévútra visz, mert ksatriyához illõ természetedbõl adódóan, a csata mindenképpen magával ragad és harcra fog kényszeríteni téged.

(60.) Ó Kaunteya, saját bensõ természeted kényszerítõ ereje miatt, azt a tettet, amelyet illúziód miatt el akarsz kerülni, késõbb elkerülhetetlenül végre kell majd hajtanod.

(61.) Ó Arjuna, illuzórikus energiája révén a mindenki szívében ott lakozó Legfelsõbb Úr sodorja ide-oda az élõlényeket, mintha csak madzagon rángatott bábuk volnának.

(62.) Ó Bharata, minden tekintetben hódolj meg egyedül ò elõtte, mert kegye révén eléred majd a legmagasabb rendû békét és az örök lakhelyet.

(63.) Íme feltártam neked az egyre rejtettebb és rejtettebb kincseket. Emlékezz rájuk és tégy úgy, ahogyan jónak látod!

(64.) Halld most újra legmagasztosabb tanításom, minden kincs legrejtettebbikét! Mivel nagyon kedves vagy nekem, átadom neked, mert valódi javadat szolgálja.

(65.) Gondolj mindig Rám, szolgálj, légy az Én hívem, s imádj Engem, ajánld teljes lényed Nekem, így biztosan elérsz majd Engem! Ezt õszintén megígérem neked, mert kedves barátom vagy.

(66.) Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül Énelõttem! Én megszabadítalak minden bûntõl, ne félj!

(67.) Ezt a rejtett kincset, e meghitt tudást soha ne fedd fel annak, aki nem önfegyelmezett, hitetlen, nem vonzódik odaadó szolgálatomhoz, vagy rosszhiszemû lévén irigy Rám.

(68.) Aki a rejtett kincsek e legrejtettebbikének dicsõségét elmagyarázza híveimnek, az eléri a legmagasztosabb odaadást, és kétségtelenül elér Engem.

(69.) Senki sem okoz Nekem tettével nagyobb örömöt az emberek között, mint õ, és nem is lesz nála soha senki kedvesebb Nekem az egész világon.

(70.) Aki odaadó szívvel rendszeresen olvassa, meditál rajta vagy énekli ezt a kettõnk közti szent párbeszédet, az a bölcsesség áldozata által imád Engem.

(71.) Aki pedig irigységtõl mentesen, hittel és odaadással hallgatja e mûvet, az megszabadul minden bûnétõl és eléri a jámbor tettekkel (sukrti) megáldottak hajlékát.

(72.) Ó Partha, teljes figyelemmel hallgattad-e ezt a tanítást? Ó Dhananjaya, szertefoszlott-e már illúziód sötétsége?

(73.) Arjuna szólt: Ó Csalhatatlan, kegyed révén illúzióm szertefoszlott, emlékezetem visszatért, kétségeim eltûntek, és szilárdan hódolok meg Elõtted, készen arra, hogy kövessem utasításaidat.

(74.) Sanjaya szólt: Ily módon hallottam ezt a csodálatos és eksztatikus párbeszédet a Legfelsõbb Lélek, Vasudeva és Arjuna között.

(75.) Srila Vyasadeva kegyébõl hallottam ezt a legrejtettebb kincset, amely minden misztikus erõ Urának, Sri Krsnának szent lótuszajkairól hangzott el.

(76.) Ó Király, akárhányszor csak visszaemlékszem a Sri Krsna és Arjuna közti makulátlan és magával ragadó párbeszédre, szívem újra és újra ujjong eksztázisában.

(77.) Ó Király, újra felidézvén a Legfelsõbb Úr, Sri Hari bámulatos és rettenetes univerzális formáját, csak csodálkozom és egész testem remegés járja át eksztatikus érzelmeimtõl.

(78.) Bárhol is legyen jelen Sri Krsna, minden misztikus erõ Ura, és a kiváló íjász Arjuna, ott a jószerencse és a gyõzelem istennõi, valamint a virágzó bõség és a legtisztább erény uralkodik. Ez az én határozott véleményem.