Bhagavad-Gita: Harmadik fejezet: A cselekvés ösvénye

(1.) Arjuna így szólt: Ó Janardana, Ó Kesava, ha a határozott és eltökélt lelki értelmet (vyavasayatmika-buddhi3) jobbnak tekinted a jóság vagy a szenvedély minõségében való cselekvésnél, akkor miért ösztönzöl engem eme erõszakos háborúban való részvételre?

(2.) Szavaid megzavarják értelmemet. Kétértelmûnek tûnnek, egyszer a cselekvést, másszor a tudást támogatva. Ezért kérlek, világosíts fel, a két ösvény közül melyik az áldásosabb számomra!

(3.) A Legfelsõbb Úr ekképpen válaszolt: Korábban már elmagyaráztam az evilágban fellelhetõ hit két fajtáját. Kijelentettem, hogy mind a tudatos világot ismerõ bölcsek, mind a többnyire evilági síkon tevékenykedõk elkezdhetik az odaadás ösvényének kezdetleges gyakorlatát (sadhana-bhakti-yoga), a tudás, vagy az Úrnak ajánlott önzetlen cselekvés ösvényének követése által. Valójában az odaadás földjére vezetõ lépcsõ egy, és csupán a hit kétféle, a törekvõ által elért lépcsõfokoktól függõen.

(4.) Az írások által elõírt kötelességek végrehajtása nélkül nincs remény a hatás-visszahatás karmaiból kiszabadító tudás elérésére. Akinek szíve nem tisztult még meg, az hogyan érhetné el a tökéletességet elõírt kötelességei feladásával?

(5.) Senki sem képes tétlen maradni még egyetlen pillanatra sem. Az anyagi természet kötõerõi által hajtva mindenki cselekvésre kényszerül tehetetlenül. Ezért annak, akinek tudata még nem tisztult meg, nem helyénvaló az írások által elõírt megtisztító kötelességek elutasítása.

(6.) Aki cselekvõ szerveit külsõleg féken tartja, de elméje továbbra is az érzéktárgyakon kalandozik, az felettébb ostoba. Az ilyen személy egy álszent képmutató.

(7.) Arjuna, aki a családos életben elméjével uralma alá hajtotta az érzékeket, és mindennemû ragaszkodás nélkül, cselekvõ szervein keresztül elkezdte a karma-yogát, az messze kiválóbb az ilyen képmutatónál.

(8.) Hajtsd végre mindennapos élõírt kötelességeidet, mert cselekvés nélkül még a test fenntartása sem lehetséges, ráadásul a képzetlenek számára jobb a kötelességek végrehajtása, mint az azokról való lemondás. Feladván a gyümölcsözõ tetteket, valamint elrendelt napi kötelességeidet rendszeresen végrehajtva, szíved fokozatosan megtisztul majd, s ezek után túllépve a lemondás síkján, eléred a világi síkon túli, tiszta odaadást.

(9.) A Legfelsõbb Úrnak felajánlásként végzett önzetlen kötelességet yajnának, vagy áldozatnak hívják. Arjuna, minden más célból végzett tett kötöttséget okoz a születés és halál e világában. Ezért, nem ragaszkodván a tettek gyümölcséhez, az ilyen áldozat szellemében hajtsd végre minden tettedet. Az ilyen cselekvést eszközként használva ráléphetsz az odaadás ösvényére, majd mikor felébred benned az Úr igazi érzékelése, akkor az képessé tesz téged a tiszta, vegyítetlen odaadásra, amely mentes minden anyagi minõségtõl (nirguna-bhakti).

(10.) A teremtés kezdetén Brahma megteremtette a népességet, a Legfelsõbb Úrnak, Visnunak szánt áldozatokkal együtt. Brahma a következõképp szólt: „Menedékre lelve az áldozat vallásos elvénél, váljatok sikeressé és virágozzatok! Teljesítse eme áldozat minden vágyatokat!”

(11.) „Nyerjétek el ezen áldozattal a félistenek jóakaratát, mert az istenek, ekképp megelégedve elégedetté tesznek titeket is, az általatok vágyott eredmény adományával! Ily módon e kölcsönös jóakarat révén nagy áldást nyertek majd el.”

(12.) A külsõ megnyilvánulásom szerves részét képezõ félistenek, az áldozat bemutatásával megelégedve kétségtelenül megadnak mindent, amire szükségetek van. Mivel mindannyian Nálam leltek oltalomra, kegyükbõl van elegendõ esõ, napfény és más természeti elem az élelmiszerek bõséges elõállításához. De aki önzõen élvezi eme ajándékokat, anélkül, hogy visszaajánlaná õket az isteneknek, az magára zúdítja a tolvajlás minden bûnét.

(13.) Az erényes lelkek, akik részesülnek a világegyetem félisteneinek felajánlott öt nagy áldozatból származó ételmaradékból2, ennek köszönhetõen felszabadulnak az élõlények ellen elkövethetõ ötféle erõszakos tettbõl származó minden bûn alól. De a gonosztevõk, akik önnön érzéki kielégülésükre fõznek, bizony csak bûnt esznek.

(14.) Az élõlények az élelembõl születnek, s a terményt az esõ táplálja. Az áldozatok bemutatása esõt eredményez, az áldozatok pedig a tettekbõl születnek.

(15.) A cselekvés a Vedákból születik, míg a Vedák az Aksarából, a Csalhatatlanból származnak. Ezért a mindent átható, csalhatatlan Legfelsõbb Úr örökké jelen van a (közvetve vagy közvetlenül) Neki ajánlott áldozatokban.

(16.) Arjuna, aki nem követi a Legfelsõbb Úr által közvetlenül megalapozott, ok-okozati áldozati kört, legyen a cselekvés vagy a tudás szintjén, kétségtelenül bûnös életet él, és az érzéki élvezetnek kényszerûen alávetett ember élete bizony hiábavaló.

(17.) De aki egyedül az önvalóból merít örömet, kizárólag abban gyönyörködik és teljesen elégedett benne, annak nincs végrehajtandó kötelessége. ò csupán a test fenntartásának puszta szükségleteiért cselekszik.

(18.) Az önmegvalósított ember kizárólag a lélekben leli örömét, ezért tetteivel nem törekszik jámborrá válni, és nem zúdít bûnt magára azáltal, hogy eláll kötelességeitõl. Minden élõlény közül – kezdve a Brahma bolygóján található, legmagasabb rendû létformáktól, egészen a mozdulatlan élõlények világáig – egyedül õ az, aki sohasem függ senkitõl, és kizárólag õ az, akinek semmilyen személyes igénye nincs e világgal szemben.

(19.) Következtetésképp: feladván a ragaszkodást tetteid gyümölcseihez, mindig mint kötelességet végezd összes tevékenységedet! Tettei folyamatos, ragaszkodás nélküli végrehajtása révén az élõlény eléri a felszabadulást. Az igazi felszabadulás pedig nem más, mint az önzetlen cselekvés végsõ kiteljesedésében elért kizárólagos odaadás egyedülálló síkja.

(20.) Janaka király és más tanult papkirályok elõírt kötelességeik végzése révén érték el az odaadás tökéletességét. Így hát a lehetõ legjobb, amit tehetsz az kötelességed végrehajtása, az emberek tanítása végett.

(21.) Az emberek általános tömege mindig a nagy személyiségeket utánozzák. Bármit fogadjon is el egy jeles személy irányadó mértékként, õk követik azt.

(22.) Énnékem, ó Arjuna, a Legfelsõbb Úrnak, nincsen semmilyen elõírt kötelességem a három világban, hiszen Számomra semmi sem elérhetetlen, és nincs semmi, amit el kellene érnem, de mégis, Én mindig tevékeny vagyok.

(23.) Arjuna, ha Én elkerülném a tetteket, az Engem követõ emberek feladnák kötelességeiket.

(24.) Ha Én nem végezném kötelességemet, példámat követve e világ minden lakója megtagadná kötelességeit, és ezáltal saját pusztulását idézné elõ. Az erkölcstelen népesség révén Én lennék a társadalmi zûrzavar okozója, s Én lennék a felelõs az utódok hanyatlásáért.

(25.) Arjuna, ahogyan a tudatlan, kötöttségekben élõ emberek dolgoznak, úgy a bölcseknek is cselekedniük kell, de ragaszkodás nélkül, a svadharma védelme érdekében, ami azok vallásos alapelve, akik képesek a cselekvés ösvényét járni. Az emberek e két csoportja közt a különbség nem a tetteikben, hanem a ragaszkodó, illetve közömbös hozzáállásukban lakozik.

(26.) A tudás ösvényén járó, utat mutató képzett bölcsnek nem szabad összezavarnia a tetteikhez kötõdõ tudatlanokat, a félrevezetõ kijelentéssel: „Hagyd abba a cselekvést, és mûveld a tudást!” Ehelyett, szabályozván elméjét, a tanultnak végre kell hajtania különféle kötelességeit, az eredményekre való vágy nélkül, majd ezt követõen ezzel ráveheti az egyszerû embert feladatai végrehajtására.

(27.) Minden tett, minden tekintetben az anyagi természet által mozgatott érzékszerveken keresztül nyilvánul meg. De a megtévesztett ember, aki testével és érzékeivel azonosítja magát így gondolkodik: „Egyedül én hajtom végre ezeket!”

(28.) Viszont, ó erõskarú Arjuna, akinek teljes a tudása az anyagi természet jóság, szenvedély és tudatlanság minõségére való felosztásáról, valamint a hozzájuk tartozó félistenek, érzékek, érzéktárgyak rendeltetésérõl, az saját énjébe szédülten nem állítja magát tévesen a tettek végrehajtójának, jól tudván, hogy csupán a félistenek által irányított érzékek foglalják le magukat a nekik megfelelõ érzéktárgyakkal.

(29.) Aki az anyagi természet kötõerõinek hatása alatt áll, az a szellemek által megszállt személyekhez hasonlatos: teljesen megbabonázva a különféle érzéktárgyak kéjes élvezetének rabja õ. De a tökéletes bölcsnek, a filozófiai igazságok felfedésével nem szabad megzavarnia az ilyen tudatlan, tompa értelmû és mûveletlen személyt! Helyette sokkal inkább az érzéki élvezettõl mentes cselekvésre kell utasítania õt, hiszen az ilyen tevékenység megtöri az anyagi természet kötõerõinek bûvöletét!

(30.) Minden tetteddel add át magad Nekem, megértvén: „Valamennyi tettemet a szívemben lévõ Úr irányítja!” Ilyen tudatban, mentesen minden fajta birtoklási vágytól és kesergéstõl, folyamodj a harchoz (mint svadharmádhoz, természetes kötelességedhez)!

(31.) A hittel teli és szívélyesen adakozó emberek, akik állandóan gyakorolják az önzetlen cselekvés Általam támogatott yoga-ösvényét, elérik a tettek köteléke alóli felszabadulást, még akkor is, ha tevékenyek maradnak.

(32.) Ám akik irigységükbõl fakadóan nem követik ezen tanításaimat, azok minden józan eszüktõl megfosztottak. Ezeket az embereket teljességgel tudatlanoknak és kárhozatra ítélteknek kell tekinteni.

(33.) Még a tanult bölcs is hajlik a saját természete szerinti, lényében lévõ káros hajlamokat követõ cselekvésre. Ezért ha az élõlény megpróbálja elfojtani az ilyen cselekvésre való törekvéseit, akkor pont ennek eredményeképpen válik hajlamai rabszolgájává. Ezután sem az írásokból, sem a törvényekbõl származó büntetés nem képes többé oktatni õt.

(34.) Habár az érzékeket elkerülhetetlenül vonzzák és taszítják a különféle érzéktárgyak, ne légy ezen szeszélyek alárendeltje, mert ezek az önmegvalósításra törekvõ legnagyobb ellenségei!

(35.) Jobb saját kötelességeinket tökéletlenül végezni, mint másokét hibátlanul. Tudd meg, hogy még a halál is áldásos az elõírt vallási-társadalmi rendszerben betöltött természetes helyzetünkbõl eredõ, személyiségünknek megfelelõ, saját kötelességeink végrehajtása közben, hiszen más ösvényét követni veszélyes.

(36.) Arjuna érdeklõdött: Ó Vrsni leszármazottja, mi kényszeríti az élõlényt, még akarata ellenére is bûnös tettek elkövetésére?

(37.) A Legfelsõbb Úr válaszolt: Minden kétséget kizáróan a szenvedély kötõerejébõl született kéj az, ami bûnös tettek elkövetésére kényszeríti az embert. A kéj az érzéki élvezet alapja, és a legkülönfélébb módon dühvé alakul át; teljességgel telhetetlen és végtelenül gonosz. Tudd meg, a kéj egymaga az élõlények legfõbb ellensége e világban!

(38.) Miként a füst fínoman elfátyolozza a tüzet, a tükröt vastagon belepi a por, és a magzatot teljesen magába zárja az anyaméh, úgy borítja be a kéj is az élõlény tudatát háromféleképpen, az anyagi természet három minõségének megfelelõen.

(39.) Ó Arjuna, a józan ítélõképességet elborító elemi tudatlanságával a kéj örök ellensége a tudós embernek; olyan, mint a tûz, amely soha sem csillapodik (tisztított vaj felajánlásakor).

(40.) Úgy mondják, az érzékek, az elme és az értelem a legkedveltebb tartózkodási helye a kéjként ismert szörnyû ellenségnek; bûvöletébe ejti az élõlényt az érzékeken keresztül, majd beburkolja józan ítélõképességét, és a durva anyagi lét ingoványába taszítja õt.

(41.) Ezért, ó Bharaták legnemesebbje, mindenek elõtt, érzékeid uralmad alá vonásával mérj csapást nyíltan a kéjre, a bûn megtestesítõjére, amely jnanának és vijnanának egyaránt elpusztítója.

(42.) A bölcsek kinyilatkoztatták: az érzékek magasabb rendûek élettelen tárgyaiknál, az elme az érzékeknél, a határozott értelem képessége pedig az elménél; de õ, aki még az értelemnél is magasztosabb, nem más, mint a lélek.

(43.) A lelket az értelemtõl, ily módon tökéletesen különbözõnek tekintve, szilárdítsd meg az elmét a határozott értelem segítségével, és pusztítsd el, ó hatalmas harcos, a megszelídíthetetlen ellenséget, a kéjt!