Bhagavad-Gita: Tizenkettedik Fejezet: Az odaadás ösvénye

(1.) Arjuna érdeklõdött: Az imént leírtad azon híveidet, akik kizárólag odaadó szolgálatodban merülnek el, és imádnak Téged (Syamasundaraként, eredeti, emberhez hasonlatos formádban). Ugyanakkor említést tettél azokról is, akik figyelmüket az Abszolút személytelen aspektusára összpontosítják. Kérlek, mond el, a két csoport közül melyik helyzete emelkedettebb?

(2.) A Legfelsõbb Úr szólt: Akik vegyítetlen hitben, tudatukkal teljesen elmerülnek az isteni Syamasundara formámon szemlélõdõ gondolatokban, és szakadatlanul imádnak Engem a kizárólagos odaadás ösvényén, azok minden kétséget kizáróan az isteni egység (yoga) legkiválóbb ismerõi. Ez az Én igazi álláspontom.

(3 - 4.) Mégis, akik teljes mértékben uralják érzékeiket, egyenlõen tekintenek mindenre, minden élõlény jólétéért tevékenykednek, valamint az Abszolút megfoghatatlan, forma és tulajdonságok nélküli, sohasem növekvõ és sohasem fogyatkozó, mindent átható és örökkévaló, személytelen aspektusát imádják, azok szintén elérhetnek Engem, illetve a személyembõl áradó kápráztató Brahman-ragyogást.

(5.) Rendkívüli megpróbáltatásokon kell keresztül mennie azoknak, akiknek elméje a személytelen Brahmanhoz ragaszkodik, mert a személytelenség felé való törekvés és a folyamat eszközei nem adnak boldogságot a megtestesült léleknek.

(6 - 7.) De akik Nekem ajánlják minden tettüket, egyedül Bennem lelnek oltalomra, odaadó szellemben, állandóan egyedül Rám gondolnak, nem háborítva sem a lemondás sem a kihasználás által, azokat, ó Partha, hamar kimentem az anyagi szenvedések halálos óceánjából.

(8.) Elmédet szögezd egyedül Rám, Syamasundarára, soha ne feledj el Engem; egyedül Velem kapcsolatban használd megkülönböztetõ értelmedet, s így kétségtelenül Velem fogsz élni a halál után.

(9.) Ó Dhananjaya, ha nem vagy képes elmédet szilárd hittel Bennem rögzíteni, akkor próbálj elérni a Rám való emlékezés folyamatos gyakorlásával.

(10.) Ha képtelen vagy gyakorolni a Rám való emlékezést, akkor légy odaadó Felém irányuló kötelességeid végzésében. Így majd kétségtelenül eléred a tökéletességet, még akkor is, ha tetteket végzel, - mindaddig, amíg az Én elégedettségemre hajtod végre azokat, és dicsõségem odaadó hallgatásán és zengésén alapulnak.

(11.) S ha még az ilyen cselekvésre sem vagy képes, akkor végezd minden tettedet Nekem való felajánlásként. Fegyelmezett elmével menedékre lelve az ilyen meggyõzõdésnél, adj fel minden számítást tetteid gyümölcsét illetõen.

(12.) Közvetlen megvalósításom jobb a magányos erõfeszítésnél, de a szív teljes elmerülése a Rajtam való tiszta, odaadó meditációban jobb még ennél az isteni tapasztalásnál is. A meditációtól szertefoszlik a mennyei örömök és a felszabadulás utáni vágy, majd amikor valaki végleg elhagyja vágyait, az érzéki élvezet iránti közömbösségbõl megszületik a bensõ béke.

(13 - 14.) Az a hívem, aki mentes az erõszaktól és minden élõlény kedves barátja, aki részvétet érez az elesettek iránt, mentes a feleséghez, gyermekekhez, családhoz és egyéb érzéktárgyakhoz való kötõdéstõl, mentes a testtudat egoista büszkeségétõl, boldogságban, boldogtalanságban egyaránt kiegyensúlyozott, béketûrõ, mindig elégedett az önként kínálkozó nyereséggel, az odaadó szolgálat elkötelezettje, állhatatos, a kizárólagos odaadásban teljességgel megállapodott, valamint elméjét és értelmét Nekem szentelte, az minden kétséget kizáróan kedves Nekem.

(15.) Aki nem okoz gondot senkinek, és az aggodalom nem háborgatja, aki felszabadult a világi boldogság, a düh, a félelem és a nyugtalanság alól, az kétségtelenül nagyon kedves Nekem.

(16.) Az a hívem, aki szokásos kapcsolataiban mentes az elvárásoktól, a ragaszkodástól, tiszta úgy kívül, mint belül, ügyes, háborítatlan és minden önzõ törekvéstõl mentes, az nagyon kedves a Számomra.

(17.) Az olyan hívem, akit nem lelkesít az evilági nyereség, nem érez ellenszenvet a nem kívánt dolgok iránt, aki nem bánkódik az anyagi javak elvesztése miatt, nem sóvárog az el nem ért dolgok után, és aki mentes marad mind a jámbor, mind a bûnös tettektõl, az valóban odaadó természettel megáldott, ezért közel áll Hozzám és kedves Nekem.

(18 - 19.) Aki egyenlõ baráttal és ellenséggel, higgadt marad tiszteletben és megvetésben, hidegben és hõségben, jó és rossz hírben, gyönyörben és fájdalomban egyaránt, mentes a szorongástól,  szavain uralkodik, elégedett az önként kínálkozó nyereséggel, nem ragaszkodik a családi tûzhelyhez és az otthonhoz, értelme szilárd a lelki tudatsík megértésében, és igaz bhaktám, az kétségtelenül nagyon kedves nekem.

(20.) De azokért a híveimért, akik a legfennköltebb hittel Bennem leltek végsõ menedékre, így imádva az odaadás ambróziás ösvényét, azokért úgy rajongok, mint saját Magamért.