Bhagavad-Gita: Ötödik Fejezet: Az isteni harmónia ösvénye

(1.) Arjuna így kérdezett: Ó Krsna, elõször a tettekrõl való lemondásra oktatsz, majd utána az önzetlen cselekvés ösvényét támogatod, ezért kérlek, világosítsd meg egyértelmûen, melyik az áldásosabb számomra?

(2.) A Legfelsõbb Úr válaszolt: A tettekrõl való lemondás és az önzetlen cselekvés egyaránt igen áldásos. Mégis, meg kell értened, hogy a kettõ közül az önzetlen cselekvés folyamata magasabb rendû!

(3.) Aki mentes a vonzódás és a gyûlölet kettõsségétõl, valamint nem köti sem vágy, sem irtózat a tettek gyümölcseihez, az lemondott marad még ha tettekbe bonyolódik is. Ennek köszönhetõen, ó Erõskarú, az ilyen ember könnyedén eléri az anyagi kötelékek világából való felszabadulást.

(4.) A tanult nem osztja a gyermeteg világi racionalisták (karma-mimamsakák5) véleményét, akik úgy tartják, a lemondás ösvénye (sankhya-yoga) és a cselekvés ösvénye (karma-yoga) különbözõ. Aki gondosan követi ezen ösvények egyikét, az mindkettõ eredményét elnyeri.

(5.) A tettekrõl való lemondás által elnyerhetõ célt odaadó tettek végzésével is el lehet érni. Ezért aki mélyreható vizsgálat által egynek ismeri fel ezen ösvényeket, az az igazság valódi látnoka.

(6.) Ó Vitézek legjobbja, az önzetlen cselekvés pusztán lemondás általi megtagadása, csak boldogtalanságot okoz. Az önzetlen tetteket végrehajtó bölcs ellenben késedelem nélkül eléri az Abszolútat.

(7.) A yogának ily módon elkötelezett tanult családosoknak (jnani-grhastha) három fajtája van: az éles értelmû, a fegyelmezett elméjû és a szabályozott érzékû. Gyakorlatuk alapján mindegyiket fejlettebbnek kell tekinteni a rákövetkezõnél. Mivel mindannyian a minden élõlény iránti jóakarat megtestesítõi, bár állandóan cselekvésben vannak, sohasem kötik meg õket tetteik.

(8 - 9.) A belsõ tudást ismerõ karma-yogi, habár a látás, a hallás, az érintés, a szaglás, az evés, a mozgás, az alvás, a lélegzés, a beszéd, a haszontalan dolgok elutasítása és elfogadása, a szem kinyitása és becsukása, stb. folyamatát végzi, mégis felfogja: „Csupán érzékszerveim: szemem, fülem, bõröm, orrom és nyelvem állnak kapcsolatban megfelelõ érzéktárgyaikkal: a formával, a hanggal, a felszínnel, az illattal és az ízzel.” Ily módon állandóan tudatában van: „Én egyáltalán nem végzek soha, semmilyen tettet.”

(10.) Miként a lótusz levelét sem érinti a víz, pedig állandóan a vízen ringatózik, aki minden cselekedetét önzetlenül a Legfelsõbb Úrnak ajánlja, azt épp úgy nem érintik sem a bûnös, sem az erényes tettek.

(11.) Az elme megtisztítása kedvéért a karma-yogik feladják a tettek gyümölcseihez való ragaszkodást, és testükkel, elméjükkel valamint értelmükkel hajtják végre tetteiket, s érdektelen hozzáállásukkal képesek pusztán érzékeiken keresztül is cselekedni.

(12.) Az anyagi késztetésektõl mentes, tiszta niskama-karma-yogi, feladván a tettei gyümölcseihez való ragaszkodást, eléri a tökéletes békét, a munkából származó visszahatások alóli felszabadulást. De a becsvágyó sakama-karmi, a gyümölcsökre vadászó, tettei gyümölcseinek megszállottjává és saját törekvései rabjává válik.

(13.) Elméjében lemondva minden tettrõl, az érzékeit szabályozó lélek boldogan pihen a kilenc kapus városban, mentesen az önmagát tévesen cselekvõnek, a tettek elõidézõjének tekintõ hamis egotól, annak ellenére, hogy tetteket hajt végre, sõt másokat is foglalkoztat.

(14.) A tudatlanságra mérhetetlen idõk óta létezõ hajlamuk miatt, az élõlények úgy cselekszenek, hogy önmagukat tekintik tetteik kezdeményezõjének és végrehajtójának. Nem a Legfelsõbb Úr hozza létre az önmagukat cselekvõnek képzelõ téveszméjüket, nem ò okozza tetteiket, sem a tetteik gyümölcseihez való ragaszkodásukat.

(15.) Az önmagában teljesen elégedett Legfelsõbb Úr, nem vállalja Magára senki bûnös vagy jámbor cselekedetét. A helyes megismerõ képesség az élõlények saját, bensõ természete, de mivel az Úr megtévesztõ energiája beburkolja eredeti jellegüket, rajonganak az anyagi testért, önmaguknak tekintve azt.

(16.) A tudásnak két fajtája van: prakrta – világi és aprakrta – lelki. A világi tudás az anyagi természettel foglalkozik, és ezért csupán tudatlanság az élõlények számára, míg az isteni tudás valódi tudomány. Akinek lelki tudása fölébredt, annak világi felfogása szertefoszlott, s tudása fénye, mint a sötétséget szétoszlató, diadalmas felkelõ Nap, beragyogja a legmagasabb rendû valóságot.

(17.) Akiknek illúzióját már szétoszlatta a tudás fénye, azok szívükben elkezdik megízlelni végtelen dicsõségem hallását és magasztalását, gondolataikat Nekem szentelve, Rajtam meditálva, és szüntelen odaadást kifejlesztve Irántam, a Legfelsõbb Úr iránt. Ezek után könnyedén átszelik ezt a világot.

(18.) Az értelmes lelkek, akik isteni tulajdonságokra tettek szert és megváltak minden világi elõítélettõl, képesek érzékelni az abszolút lelkiséget minden élõlényben: a tanult és alázatos brahmanában, a tehénben, az elefántban, a kutyában vagy a kaszton kívüli kutyahús-evõben egyaránt. Ezért õket panditaként, igaz bölcsként ismerik.

(19.) Akiknek elméje kiegyensúlyozott, azok legyõzték e világot már akkor is, amikor még benne tartózkodnak, hiszen lelki kiegyensúlyozottságuknak köszönhetõen mentesek mindennemû ragaszkodástól és ellenszenvtõl. Ezért, noha még ebben a világban maradnak, valójában örökké transzcendentális helyzetben vannak.

(20.) A Brahmanban teljességgel megállapodott, határozott értelemmel megáldott, valamint a testet „énnek” és annak tartozékait „enyémnek” képzelõ káprázattól mentes ismerõje az Abszolútnak, nem örvendezik, ha vágyott dolgot ér el, és nem csügged a kellemetlenen.

(21.) Az Abszolút Igazságot ily módon ismerõ elméje nem ragaszkodik az érzéki élvezethez, és elnyeri az önmegvalósítás boldogságát. Ezután, összekapcsolódván magával az Abszolúttal, eléri a kimeríthetetlen gyönyörûséget.

(22.) Ó Kunti fia, az érzékek érzéktárgyakkal való kapcsolatából eredõ élvezetek a szenvedés egyedüli okozói, s mivel a teremtés és a megsemmisülés alárendeltjei, múlandóak mind. Ezért az ítélõképes ember sohasem leli örömét az ilyesfajta élveztetekben.

(23.) Ha valaki az önzetlen cselekvés yoga-ösvénye révén képes már megjelenésük pillanatában szabályozni a vágyból és dühbõl feltörõ késztetéseket, - mindvégig, amíg testében él - az valóban egységben van a Legfelsõbbel és ismeri az igaz boldogságot.

(24.) Az önzetlen cselekvés yoga-ösvényének követõje, aki bensõ gyönyörnek örvend, elméjével állandóan az önvalóba merül, és valódi önazonosságának érzékelése révén átéli az önmegvalósítást, az bebocsátást nyer az Abszolút síkra.

(25.) A bûntelen, kétségektõl mentes, elméjükben szabályozott és állandóan az összes élõlény jólétéért fáradozó igaz bölcsek elérik az ilyen felszabadulást.

(26.) A lemondott életrend azon tagjai, akik mentesek a vágytól és a dühtõl, valamint megvalósították a lélek eredeti természetérõl szóló tudást, feltétel nélkül elérik a felszabadulást, vagy életükben, vagy halálukkor, amikor az elme által mûködtetett finom fizikai test megszûnik.

(27 - 28.) Kiûzve elméjébõl minden érzéktárgyat, tekintetét két szemöldöke közé rögzítve, valamint gyakorolva a kiegyensúlyozottságot a belégzés és a kilégzés leállításával, az érzékeket, az elmét és az értelmet legyõzve az ilyen ember a felszabadulásnak szenteli életét. Legyõzve a vágyat, a félelmet és a haragot, a lélek tudatosan szemlélõdõ kutatója állandóan felszabadult, már teste halála elõtt is.

(29.) Én vagyok a tetteik gyümölcseire vadászók által végrehajtott áldozatok és a felszabadulás után kutatók által végzett vezeklések élvezõje. Én vagyok az imádat egyetlen tárgya, Én vagyok Narayana, az élet minden síkjának belsõ felügyelõje, és a Legfelsõbb Imádandó Személy, aki a felszabadulást adományozza. Én vagyok mindenki jóakarója, Sri Krsna, híveim legimádottabb barátja. Az a lélek, aki ilyennek ismeri valódi személyiségemet, eléri a saját eredeti, isteni önazonosságának ismeretébõl származó gyönyört.