Bhagavad-Gita: Tizenötödik Fejezet: A Legfelsõbb Személy

(1.) A Legfelsõbb Úr szólt: A szentírások egy soha nem változó banyan fához hasonlítják az anyagi világot. E fa gyökerei felfelé nyúlnak, ágai, levelei pedig lefelé, és asvattha faként, az átmeneti lét fájaként ismert. Tápláléka a Vedák himnuszai, melyek leveleiként jelennek meg rajta. Aki ily módon ismeri ezt a fát, az a Vedák igazi ismerõje.

(2.) A háromrétû anyagi minõségbõl sarjadó fa néhány ága felfelé nõtt (a félistenek és a mennyei lények bolygói felé), néhány ága lefelé (az emberi, az állati és a még alacsonyabb fajok bolygói felé). Az érzéktárgyak képezik üde, zsenge hajtásait, és néhány levegõben lógó gyökere behatolt az emberi síkra, hogy gyökeret eresszen a kihasználás földjén.

(3 - 4.) Az emberi síkon (a védikus tudásszerzés eszközeit leszámítva) nem lehet megismerni az anyagi világot jelképezõ fordított banyan fát, és lehetetlen felfogni eredetét, alapját, kezdetét és végét. Az elmélyült szentekkel való társulás révén, az ember szert tesz az anyagi világról való teljes körû lemondás éles fejszéjére. E fegyverrel kidöntve az anyagi lét, Legfelsõbb Úrral való szembenállás talajában makacsul gyökerezõ, illuzórikus banyan fáját, a lélek eléri azt a síkot, ahonnan nincs visszatérés, s ami nem más, mint az Úr lótuszlába. Ezután a szakadatlan és kizárólagos odaadás ösvényét követve oltalomra kell lelnie a Legfelsõbb Úr, Sri Visnu lótuszlábainál, így imádkozva: „Most meghódolok ama Eredeti Személy, a mindenség Legfelsõbb Ura elõtt, akinek megtévesztõ energiájából (maya) az anyagi világ eme véget nem érõ fája megnyilvánult és kiterjedt.”

(5.) Áltekintélytõl és megtévesztettségtõl mentesen, tartózkodva a világi társulástól, elvetve minden kéjes vágyat, az öröm és a bánat kettõsségétõl megszabadulva, levetve a tudatlanságot, az örök önvaló megvalósításának elkötelezettjeként, a meghódolt lelkek elérik a legvégsõ célt.

(6.) Legfelsõbb lakhelyemet elérve a meghódolt lelkek nem térnek többé vissza az anyagi világba. Sem a Nap, sem a Hold, sem a tûz vagy bármi más nem képes megvilágítani mindent beragyogó isteni hajlékomat.

(7.) A lélek lényem darabja (mint különálló, töredékes részem vagy energiám). S habár emiatt örökkévaló, magára ölti az anyagi természet részét képezõ öt érzékszervet és az elmét (amelyek megtévesztõ energiám, a maya-sakti teremtményei).

(8.) Amikor a lélek (jiva), az anyagi test (és a hozzá tartozó anyagi tudatburkok) tulajdonosa, elhagyja a testet, tovább viszi a hat érzéket magával belépvén egy másik testbe, éppúgy, miként a szél szállítja egy virág illatát.

(9.) Elfogadván a hús-vér fület, szemet, bõrt, nyelvet és orrot, valamint a finomfizikai elmét, a lélek kizsákmányolja az érzéktárgyakat (a hangot, a formát, a felszínt, az ízt és az illatot).

(10.) Az ostobák nem érzékelik a lelket, sem a test elhagyásakor, sem a testben, sem az érzéki élvezet közben. De a bölcsesség szemével megáldottak képesek meglátni õt minden tevékenység közben.

(11.) Néhány szorgalmas yogi képes valóban meglátni a testben elhelyezkedõ lelket, de az ostobák, minden törekvésük ellenére, tisztátalan szívük miatt képtelenek megpillantani azt.

(12.) Az egész mindenséget fénnyel elárasztó Nap ragyogása, amely a Hold és a tûz fényét is adja, Saját személyem fényébõl születik.

(13.) Az anyaföld termõtalajaként Én tartom fenn energiámmal az összes élõlényt, nektári Holdként megjelenve pedig, Én táplálom az összes terményt.

(14.) Az emésztés képességeként belépve minden élõlény testébe, a felszálló és a leszálló életlevegõn keresztül Én emésztem meg a négyféle ételt (a rághatót, a szophatót, a nyalhatót és az ihatót).

(15.) Én minden szívben ott lakozom (Felsõlélekként), Tõlem ered az emlékezés, a tudás, valamint mindkettõ szertefoszlása (feledés az élõlény karmájának megfelelõen). Én vagyok egyedül, az összes Veda megismerendõ (eksztatikus) tárgya. Vyasadevaként, Én vagyok a Vedanta szerzõje, és a Vedák végkövetkeztetésének ismerõje.

(16.) Ebben a világban kétféle lélek létezik: a gyarló és a csalhatatlan. Minden élõlény, Brahmatól a legalacsonyabb létformákig, (mivel eltért eredeti bensõ természetétõl) esendõ, de akik (az Úr személyes társaiként) állandóan az isteni természetben vannak, azokat csalhatatlanként ismerik.

(17.) E kettõn kívül létezik, egy teljességgel különbözõ lélek, a Paramatmaként, Felsõlélekként ismert Legfelsõbb Személy. Örökkévaló formájában belépve a három világba, ò a Legfelsõbb Ura és fenntartója minden élõlénynek szerte a világegyetemben.

(18.) Mivel Én transzcendentális vagyok az elesett lelkekhez képest, sõt még csalhatatlan, örök társaimnál is hatalmasabb vagyok, ezért Purusottamaként, a Legfelsõbb Személyként zengi dicsõségem a világ és a Védák.

(19.) Ó Bharata, aki maradéktalanul ismer Engem örökkévaló, mindenrõl tudatos és önfeledten gyönyörteli formámban, mint a Legfelsõbb Személyt, az az isteni tudás tökéletes ismerõje, és mindenével imád Engem (a békés, a szolgai, a baráti, a szülõi és a házastársi kapcsolat odaadó ízének valamelyikében).

(20.) Ó tiszta szívû Arjuna, elmagyaráztam hát az összes szentírás legrejtettebb kincsét. Bharata, szívük legmélyén magukhoz szorítva e nektárt, a jámbor lelkek önfeledten örvendeznek a legfõbb siker tökéletességében.