Krisna ügynökei

Bhakti Szudhir Gószvámi Mahárádzs magyarországi látogatásának bevezető szavai (részlet a 2010.december 7-én elhangzott előadásból)
Narayan Mahárádzsnak volt egyszer egy álma Sríla Prabhupáddal. Az álomban Budapesten egy könyvesboltban programot tartott, ahova mindenki eljött, hogy Prabhupádról halljon. Nagyon boldog volt, mert közvetlenül, személyesen tudta Prabhupádot bemutatni a magyar embereknek. Az előadás megkezdődött, Prabhupád elkezdett beszélni, de a közönség nem értette. Narayan Mahárádzs ideges volt, mert azt hallotta mindenkitől: „nem értjük, amit mond.” Akkor Prabhupád odafordult hozzá és így szólt: „Te fogsz nekik beszélni, és Te fogod képviselni, amit mondani akarok. Ez lesz a feladatod.”

Nagyon jelentős álom volt, mert két dolog világossá vált: A helyi képviselők azok, akik helyben be tudják kapcsolni az embereket, és ők azok, akik helyben reprodukálni tudják a Krisna tudatot. Sríla Prabhupád sokszor mondta, hogy a kirtan reprodukció. Első jelentésben a kirtan az, amikor mridangával és karatallal énekelünk, de másik jelentésben reprodukciót, ismételt előadást jelent. Amit a szadhutól, a sásztrákból, a gurutól vagy a vaisnaváktól hallottunk, mély benyomást kelt a szívünkben, ezt próbáljuk meg visszaadni másoknak, ez az, amit megosztunk velük.

Mi az Úr igazi ügynökei vagyunk: Sríla Prabhupád, Sríla Guru Mahárádzs, Sríla Gurudév, és most az utódja, Sríla Ácsárja Mahárádzs. Az Úr síkjára próbáljuk csatlakoztatni az embereket. Tudjuk, hogy közvetítőkként számtalan módon hibázhatunk, de megpróbáljuk az embereket kapcsolatba hozni a Krisna tudattal, az isteni lényeggel. A Bhagavad Gítában Krisna azt mondja Ardzsunának: „Valójában én cselekszem mindent, és te az eszközöm lehetsz.” Amikor Ardzsuna aggódni kezdett, Krisna azt mondta: „Már mindent megtettem, isteni energiám által már mindent elrendeztem, és most felajánlom neked a lehetőséget, hogy isteni akaratom eszköze légy.”

És ez mindig így megy. Minden guru egy másik guru tanítványa. A guru tattvát, a guru elvet észlelhetjük ebben. Valójában a tanítómestereink úgy gondolnak magukra, mint szolgálókra, akiknek egyetlen célja gurujuk szolgálata. Sríla Góvinda Mahárádzs mindig arra gondolt, hogy Sríla Guru Mahárádzsot szolgálja. Számára ez jelentette a mindent. Egyszer Kalkuttában a verandán ránézett az összegyűlt tanítványokra és szeretetteljesen azt mondta: „Ti mind Sríla Guru Mahárádzs ajándéka vagytok!” Nagyon boldog volt, hogy ezt mondhatta, és így látta!

Sríla Szaraszvati Thákur is elkezdte tanítványait prabhunak szólítani. Korábban voltak ennek ellenzői. Rádhákunda Babadzsi például azt mondta: „Nem, nem. Van Mahaprabhu, Nityánanda Prabhu, Advaita Prabhu, meg talán Gadadhár Prabhu. Nekik nem tetszene ez az ötlet! A prabhu szóval nekünk a guru vargát kell tisztelnünk!” De a prabhu megszólítással Szaraszvati Thákur azt nyilvánította ki, hogy a tanítványaiban saját gurujának, Gaurakishor Dász Babadzsi Mahárádzsnak a kiterjedését látta. Nem azt gondolta, hogy „én vagyok a Mester és ők a szolgáim.”

Sokan azt gondolják, a guru helyzete olyan, mint a királyé, királyi személyiség, akinek számos szolgálója van. De „igazából - mondja Guru Mahárádzs -, a guru a tanítványai szolgája”. Mint amikor a murtiknak felajánlunk: fogjuk a gyümölcsöt, megtisztítjuk, meghámozzuk, elkészítjük a felajánlásra Nitaj Gauracsandrának. A guru szévája ebben az értelemben az, hogy a tanítványt az útmutatásával megtisztítsa, alkalmassá tegye arra, hogy felajánlhassa Rádhá-Govinda szolgálatára. Ilyen értelemben, bár Ő mindennek az ura, valójában a tanítványát szolgálja.

Szaraszvati Thákur tehát azért hívta a tanítványait prabhunak, mert emlékezni akart arra, hogy imádandók a számára. Másképp az ácsárja ácsárja abhimán. Amikor úgy gondolkozik: „én vagyok az úr, én mondom meg, mit kell tenned és mi áldásos a számodra,” az ácsárja ego szólal meg benne. Sarasvati Thákur szerint ez delírium, elmebajos állapot. „Normál körülmények közt a szolgátok vagyok - mondja -, de vannak pillanatok, amikor úrrá lesz rajtam az elmebaj.”

Vagyis alázatosságot tapasztalunk mindegyik tanítómesterünkben. Ténylegesen közvetítőknek tekintik magukat, akik az isteni síkkal kapcsolják össze az embereket. Sríla Guru Mahárádzs néha emlékezetett minket arra, hogy még az újonnan érkezőt is mélyen tisztelnünk kell: „Amit mi mondunk, az a minden, a legmagasabb rendű és a legjobb, és most ők ehhez a síkhoz kapcsolódnak, ezért elfogultság nélkül tiszteletet érdemelnek. Ki tudja, Isten akaratából lehet, hogy túlszárnyalnak engem. Lehet, hogy nálam magasabb szintre jutnak, és abba a helyzetbe kerülök, hogy a kegyüket kérjem.”

Vannak tehát tapasztalataink a Krisna tudatos mozgalomról, és az a következtetésünk, hogy a Krisna tudat az Úrnak a bhaktáin keresztül megnyilvánuló nagylelkű ajándéka. Ennyit megértettünk. Lehet, hogy nem vagyunk elég képzettek, de kegyelemből eltekintenek a hibáinktól. Ez a kegyelem osztásának a jelentése. Az, hogy valaki mennyire képzetlen vagy mennyit hibázik, nem számít, a kegy jár neki.

Először 1977-ben jártam itt, harminchárom évvel ezelőtt. Most megdöbbenve látom a bhaktákat és a könyveket! Lenyűgöz, és örömmel tölt el. Emlékszem, azokban az időkben Prabhupád azt mondta: „itt egyetlen kiosztott könyv annyit ér, mint máshol száz.” Most egy kicsit más a helyzet, de akkor ez így volt. Úgyhogy igazán nagyon boldogok vagyunk.

Bhakti Abhay Narayan Mahárádzs néha kamionparkolókba ment. Ő fordította le először orosz nyelvre a Könnyű utazás más bolygókra c. könyvet. Briliáns módon oldotta meg a prédikálást és a könyvterjesztést. Azon gondolkodott, hogyan juttassuk el a könyveket Oroszországba. Elment egy kamionparkolóba, ajándékot adott a kamionvezetőnek és azt mondta: „Kérlek, vidd ezt a könyvet magaddal!” „Rendben van, de mit csináljak vele?” „Add oda valakinek, aki szerinted örül neki.” Hallottuk, hogy van olyan bhakta, aki az egyik ilyen könyvet kapta meg.
Efféle innovációval és okos gondolkodással terjesszük a Krisna tudatot és ajándékozzuk másoknak! Ezek jutottak eszembe ma, amikor visszatértem ide.